Feederbottal a Harsányi Horgásztavon
Putz Tamás
2013-03-02
Nehéz szavakba foglalni azt az érzést, mikor az ember egy-egy jól sikerült horgászatának digitális dokumentációja fölött vagy épp elméjébe vésődött emlékképei között merengve átszellemülten újra felidézi a pillanatokat, mikor a már-már szélsőséges helyzetekben sikerült megoldást találnia, és eredményt elérnie. Ezzel az epizóddal útjára indítok egy olyan sorozatot, melyben számomra új, ismeretlen, felfedezésre váró hazai horgászvizeken keresem a halakat szisztematikus feederbotos technikával. A cikksorozatban szereplő vizek kiválasztásakor arra törekedtem, hogy változatos, potenciális élményekben gazdag területekre kalauzoljalak bennetek, és eközben olyan praktikákat mutassak be, melyek bárhol hatékonyan alkalmazhatóak. Mostani beszámolóm egy ilyen horgászat képsorának segítségével felidézett emlékezetes pillanatokra, illetve a kapcsolódó körülményekre alapozva íródott. Tartsatok velem, és nézzük, miként elevenedik meg a történet a következő sorokban.