Rendezés

A módszer bűvöletében

Sipos Gábor 2016-03-21
Jó néhány éve már annak, hogy megismerkedtem a method technikával és elkezdtem használni a „módszert”. Azóta a legtöbb esetben ezt a technikát alkalmazom, ha rövid, egynapos horgászatra indulok. Hogy miért? Mert a legtöbb hazai állóvízen, ahol jártam, ez bizonyult a legeredményesebb pontyhorgász technikának. Ebben az írásban néhány olyan eszközt szeretnék bemutatni, amelyek a method technika alkalmazásához készültek vagy tökéletesen kiegészítik azt.

Tavaszi csalizások, tippek - szezonkezdés

Czifra Antal 2016-03-20
A hideg téli hónapokban a pontyhorgászok és a felszerelések is pihenni mennek egy időre, türelmetlenül várva, hogy a tavak ledobják magukról a jégpáncélt. A nappalok végül egyre hosszabbak és melegebbek lesznek, míg a pontyozók újra kedvenc szenvedélyüknek hódolnak. A különböző nyílt napok, kiállítások viszont a holtszezonban is, sok újdonsággal, előadásokkal, tippekkel, trükkökkel várják a horgászokat, amiket a későbbiekben hasznosítani tudnak majd a vízparton.

Eseménydús feederezés kora tavasszal? Igen!

Bugyinszki Gábor 2016-03-19
Az idei évkezdet a feje tetejére állította az elmúlt években felépült tendenciát. A pontyhorgászok számára a téli hónapok általában a „leállást” jelentik, a felkészülést és az újdonságok beszerzését a következő szezonra. A szokatlanul enyhe januári-februári időjárás viszont olyan lehetőségeket nyújtott az igazán elszánt horgászok számára, hogy akár vízpartra merészkedhettek és megejthették az első horgászataikat. Természetesen én sem tettem másként, amint lehetőség volt horgászni, esőt, szelet, hideget nem nézve indultam is. Az ilyen korai próbálkozások nyilvánvalóan sokszor hoznak mozdulatlan spicceket, de egy kis szerencsével és a megfelelő csalogatóanyagokkal ilyenkor is eredményesek lehetünk…

A tökéletes stratégia már fél siker!

Borbiró Ádám 2016-03-18
Mire e soraimat olvassátok, már javában tavasz van, nagy valószínűség szerint már mindenki túl van az első horgászatokon és az év első halai is a szákba kerültek már. Sokan vártuk már a jó időt, a napsütést, a zimankó végét, egy szóval a tavaszt, mikor a kora reggeli órákban már nem a dermesztő hideg fogad bennünket a vízpartokon, hanem a madarak „üdvözlő” éneke. Minden ember számára szívmelengető élmény a tavasz első sugaraiban „sütkérezni”, látni, ahogy napról napra éled a természet: az első virágok a szirmaikat bontogatják, a rovarok zümmögése is egyre hangosabb lesz, a békák is előmerészkednek téli búvóhelyükről és mi, emberek is új erőre kapunk ilyenkor, ahogy a téli „mélabú” véget ér. Egy tavaszváró, tél végi horgászatom keretén belül szeretném most bemutatni lépésről lépésre, hogyan is épül fel nálam egy-egy horgászat stratégiája, hogyan próbálom mindig, minden körülmények között kihozni magamból a létező legjobbat.

A HorgászShow-n a Haldorádó csapata

Jéger Szabolcs 2016-03-17
Márciusban már mindenki a saját bőrén érzi, hogy közeleg az igazi tavasz és vele együtt a régen várt új horgászszezon! Mindennek egy fantasztikus nyitánya a Fishing and Hunting Tavaszi HorgászShow, amely március 18-20. között a budapesti SYMA csarnokban vár minden horgászt. Ezen részt vesz Haldorádó csapata is - lássuk, mivel készülnek!

Tavaszi bojlis praktikák

Haskó Tamás 2016-03-16
Az év első hónapjai általában a kiállításokról és nyílt hétvégékről szólnak, melyek után a legtöbb horgász már nagyon várja, hogy „kiszabadulhasson” a vízpartra és kedvenc hobbijának hódoljon ismét. Ezeken a rendezvényeken nagyon sokan teszik fel nekem azt a kérdést, hogy mivel érdemes tavasszal próbálkozni, én mit ajánlok erre az időszakra? Éppen ezért úgy gondoltam, érdemes szentelni egy írást ennek a témának is.

Nevis Mistral Carp Feeder 360H és Nevis Triada Match 35 orsó tesztje

Kottmayer Szabolcs 2016-03-15
Az ősz közepén jártunk már, mikor a horgászfelszereléseket elkezdtem téliesíteni. A horgászfelszerelések javát elcsomagoltam a botzsákba és csak egy minimális felszerelést hagytam meg, ha úgy hozza a sors, hogy utam elvisz még egy vízparton töltött napra. Ezt az örömet pedig a Haldorádó közölte velem e-mailben: „dolog van”, hiszen a Nevis két 2016. évi újdonságát vehetem majd kézbe és oszthatom meg a tapasztalatokat az olvasókkal, melyeket a tesztelés során szereztem. Hirtelen a téli álomba űzött eszközök a szoba közepén hevertek és várták, hogy egy új barát csatlakozzon hozzájuk.

Minden egy kommenttel kezdődött és egy horgászbottal folytatódott…

Varga István Attila 2016-03-14
Kedvesemet és rajta keresztül engem ért a „szerencse”, hogy kezemben tarthassam életem eddigi legfinomabb pálcáját! Karácsonyi ajándéknak ki tudna ennél tökéletesebbet elképzelni? Már negyedszerre szedem szét s rakom össze, de még mindig nem hiszem el, hogy ez velem történik, és azt sem, hogy ilyen könnyű!

Kora tavaszi feederezés Ravazdon

Horváth Viktor 2016-03-13
Az idei évben második alkalommal sikerült pár órát eltöltenem a vízparton és kedvenc szenvedélyemnek hódolni. A mindössze 3-4 fokos vízben igazán csak a legfinomabban összeállított szerelékkel lehetünk eredményesek. A felszerelésemet úgy állítottam össze, hogy a finom kapásokra is időben tudjak reagálni. A hideg, szeles idő ellenére egy sikeres szezonkezdő horgászatot tudhatok magam mögött.

Bajorország, Reibersdorfer See

Merényi István 2016-03-12
Ezzel az írással is szeretném tovább fokozni a késztetést minden Németországban élő horgásztársamban, hogy megszerezze a német horgászigazolványt. Kapitális bajor halakkal nem áll módomban pózolni (egyelőre :-)), kárpótlásul viszont leírom első horgászatomat a helyi horgászklub egyik zárt vízterületén, aminek ha találó címet kellene adnom, így hangzana: „Töketlenkedésem a töklevelesben”… Tartsatok hát velem Bajorországba, a Reibersdorfer See-re. Ez volt az első olyan vízterület ezen a vidéken, ami minden szempontból olyan horgászatot ígért, mintha otthon lennék, és persze, hogy ez alázott le hét fárasztásból három gyerekpontyos eredményével a porba.

Móri Ezerjó Major Horgásztó, avagy fárasztás a végkimerülésig

Sári Kristóf 2016-03-10
Amikor megtudtam, hogy újra elindul a Nevis pályázat, kapva kaptam az alkalmon, és próbáltam egy olyan horgászatot bemutatni, ami érdekes lehet olvasója számára. Bebizonyítom, hogy a tikkasztó nyári hőség utáni már hűvös időben is eredményesek lehetünk, amikor már nem harapnak a halak annyira… vagy mégis…

Az idei első - tipp a hideg vízben

Pataki Gergely 2016-03-09
Az év első pontyfogása, legyen az bármekkora is, mindig felemelő élményt jelent számomra. Ez lassan már több mint két évtizede így van, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. A hosszú évek távlatából még most is szinte remegve várom azt a pillanatot, hogy az első jégolvadás utáni horgászatkor végre megszólaljon a jelző.

Újdonságok bűvöletében

Borbiró Ádám 2016-03-08
A X. jubileumi Haldorádó Pontyhorgász Napok kezdete óta végre bárki számára elérhetőek a Haldorádó 2016. évi újdonságai. Sokan várták már, hogy kézbe vehessék ezen új termékeket és éles körülmények között, kedvenc vizeiken próbálják ki azokat. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a rendezvény mindhárom napján gyakorlatilag teljes „telt ház” volt, óriási volt az érdeklődés az újdonságok iránt (is). Ráadásul e termékek sikeres használatáról első kézből azok feltalálóitól, kifejlesztőitől lehetett érdeklődni, tanácsot kérni. Úgy gondolom, hogy ez kis országunkban, de európai mércével mérve is példaértékű és páratlan. De hogyan is működnek ezek az új, kiváló termékek egy átlaghorgász kezében? Erről szól ez a cikk…

Tavaszi pontyos receptek

Sipos Gábor 2016-03-07
Szeszélyes, esős, szeles időjárás jellemezte eddig a tavaszt, és bár hiába enyhe a levegő, túlságosan sok horgászatra alkalmas nap eddig nem volt. Ám nem eshet örökké, és az egyre melegebb szelek a vízpartokon is felszárítják a sarat, úgyhogy érdemes horgászkirándulást tervezni. A napsütés a vizeket is lassacskán felmelegíti, és a pontyok elindulnak a hasukat megtölteni. Ebben az írásban olyan recepteket mutatok be, amelyek már az első horgászatok alkalmával eredményesek lehetnek. Remélhetőleg mindenki talál olyat, amelyet kedvenc vizén érdemes alkalmazni.

Methodos halkitermelés a Lencsés Horgásztavon

Kedvessy Viktor 2016-03-06
Egy kedves sporttársammal régóta terveztünk közös horgászatot, ahol végre nem a verseny heve vezényel minket, ahol nem kell végre számolni, ki hogyan áll, ahol nem feszül meg az ember, hogy minél több halat fogjon az eredmény érdekében. Ez elfoglaltságaink miatt sajnos sokáig nem jött össze, így továbbra is maradt a versenyeken történő megmérettetés. Lakhelyemen lévő tavon mindig jó eredményeket ér el Tamás, ezért is szeretnék már vele leülni egy kis tapasztalatcserére, tanulni a method technikát. Ám amikor végre eljutottunk a várt horgászatra, nagyon nem is kellett variálni az általam megszokott szereléken, mert ami beválik, azon ne változtassunk!

Néha megéri váltani

Balogh Lajos 2016-03-05
Az első emberes hónap vége felé járunk, az október közepére tervezett 1 hetes horgásztúrámig még közel 3 hét van, az nagyon hosszú idő. Több mint egy hónapja nem volt horgászbot a kezemben, „Pontyot kell fognom azonnal”!

Kryston termékek, forradalmi újdonságok a pontyhorgászatban!

Haldorádó Team 2016-03-04
Számtalan horgászcikk gyártó cég verseng a vásárlók kegyeiért, ám csak kevesen képesek olyan maradandót alkotni, amelyet a pecások egyszeri alkalom után is újra használnak, sőt beszélnek róla. A Kryston termékek ilyenek. Mind megjelenésük, mind pedig funkcionalitásuk tekintetében újdonságnak számítanak. Ezek a modern eszközök a végszerelékek és a csalik olyan tulajdonságát emelik ki, növelik meg, amelyek sikeresebbé tehetik a mindennapi horgászatokat is.

A Haldorádó a Halcatraz Horgászfesztiválon - Meghívó!

Haldorádó Team 2016-03-03
A tél végi időszak legnagyobb örömünkre évről évre kiállításokról, vásárokról, kisebb-nagyobb horgászrendezvényekről szól országszerte, ezzel is segítve a horgászokat, hogy egy pár órára vagy akár több napra „horgász közegbe” kerüljenek, mielőtt ténylegesen ki lehet jutni folyóink, tavaink partjára. Ezúttal egy új „fesztiválra” hívnánk fel mindenki figyelmét, ami ezúttal az ország keleti régiójában, Nyíregyházán kerül megrendezésre. Ha szeretnél találkozni többek között Döme Gáborral, Haskó Tamással, akkor most hétvégén irány Nyíregyháza és a Halcatraz Horgászfesztivál!

Keszegecske, dombocska

Kottmayer Szabolcs 2016-03-02
Sokszor múlik a horgászat sikere néhány apróságon. Pont az efféle kihívás miatt szeretem talán a legjobban a horgászatot. Ha tehetem, számomra új, ismeretlen helyeken űzöm ezt a sportot. 2015-ben igyekeztem olyan területeken horgászni, ahol a halsűrűség alacsonyabb, mint egy intenzíven telepített tavon. A mostani horgászat sikere is inkább centiken múlott, mint etetőanyagon, csalin vagy felszerelésen.
Videóval

Megjelent a Haldorádó 2016 termékkatalógus, lapozz bele!

Haldorádó Team 2016-03-01
A 2015-ös év végén, illetve a 2016-os év elején folyamatosan filmekben, írásokban mutattuk be a Haldorádó 2016-os újdonságait. Az elmúlt hetek kiállításai igazolták azt, hogy az ezekbe fektetett munka nem volt hiábavaló, hiszen a termékeink iránti kereslet roppant nagy volt. Azonban az újdonságok mellett sok olyan "régi", értékes termékünk is van, amelyek továbbra is érdekesek és régóta bizonyítják fogósságukat. A 2016. évi katalógusunkban mindegyiket megtaláljátok, ráadásul idén is igazán interaktív kiadványt nyújtunk át most virtuálisan mindenkinek. Ne hagyd ki, lapozz bele!

Tavaszi indítás

Sipos Gábor 2016-02-29
Végre tavasz van! Annak ellenére, hogy éjszaka még néha fagypont alá süllyed a hőmérséklet, és bizony nappal is hűvös van, a vízparti szellő már az súgja a fülünkbe, hogy vége a téli pihenőnek. Sokaknak még eszük ágában sincs vízpartra merészkedni, hiszen semmi garancia sincs arra, hogy próbálkozásukat siker koronázza egy kora márciusi, szeszélyes időjárási viszonyok közti napon. Abban igazuk van, hogy nagy haldömpingre még nem kell készülni, és bizony a hideg vízben még a halak is csak lassan eszmélnek, de ők már érzik a tavaszt. Ha nem is tömegével, de egyet-egyet azért horogvégre lehet csalni, és egy ilyen hosszú tél után ez maga a boldogság!
Videóval

Etessünk hatékonyan: csúzlik, rakéták a gyakorlatban

Energo Team 2016-02-28
Az eredményes halfogás nélkülözhetetlen kellékeinek számító etetőanyagos és szemes csúzlik, valamint az etetőrakéták a modern etetési módok remek eszközei. A csúzlik már-már zavarba ejtő sokfélesége nem alaptalan. A különféle távolságok pontos meghorgászásához bizony jól kell ismernünk az egyes típusokat, a gyors és rendkívül pontos etetéshez sokszor valóban kevésnek bizonyul egy-egy darab.

Megjelent a megújult Magyar Horgász 2016. márciusi száma

Magyar Horgász 2016-02-27
Pergető világverseny testközelből Finomszerelékes feederleltár Sós mélységek tapasztalatai Szezonkezdet a Dunán Mivel érdemes kukoricázni? Pelletest szereltem Csak könnyedén Kössünk legyeket! A harcsa Ezüstös halánték

A Sikeres Sporthorgász 2016. márciusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2016-02-27
Befagyás előtt, jégveszte utánKarácsonyi Halloween-partiAz elfelejtett kincsSzezonindító jászozásSüllők kereszttüzébenTavaszi harcsabumm!Gyerekek az erdőben és a vízpartonA pergetés mágusa

Napsugaras február

Hauser Bence 2016-02-26
Február… Erre a téli hónapra gondolva legtöbbünknek a kemény mínuszok, hófödte tájak és a jég fogságába esett vizek jutnak eszébe. Napjainkra viszont az egyre furcsább időjárási jelenségeknek köszönhetően a téli kényszerpihenő nagyon lerövidül, és ezt történt idén is: a tavak nagy része kiolvadt. Így esett meg, hogy február első teljes hétvégéjén üldözőbe vettük pocakos barátainkat.

Harc az elemekkel

Borbiró Ádám 2016-02-25
A kezdetben enyhe tél januárra bekeményített, így nehezen indult az idei horgászszezon. Olykor hetekig jég borítja kedvenc vizeinket, horgászhatatlanná téve ezzel azokat, majd egy hirtelen felmelegedésnek köszönhetően kiolvadnak, de már ekkor számíthatunk rá, hogy hamarosan újra befagynak…

A FeHoVa sikertermékei 2016-ban

Sipos Gábor 2016-02-24
Ismét eltelt egy kiállítás, méghozzá a tavaszi idény előtti egyik legjelentősebb rendezvény, a 23. FeHoVa. Hétvégén a pavilonba beszűrődő napfény sok mindenkit a vízpartra csalogatott, és amint a közösségi oldalakon láttam, voltak, akik a hétvége egyik napját már horgászattal töltötték. Azonban a négynapos kiállítás bőven hagyott időt arra, hogy mindenki ellátogathasson az újdonságok megtekintésének, és a szükséges horgászcikkek beszerzésének reményében.

A legenda folytatódik!

Jéger Szabolcs 2016-02-23
Április 24-én rajtol a II. IBCC, amelyet mára méltán emlegetnek a világ legnagyobb bojlis versenyei között. A szervezés gőzerővel zajlik, hogy április végén a most már mintegy 130 km hosszú versenypályán elindulhasson a Balaton történetének legnagyobb pontyhorgász versenye. Az előkészületek közepette kérdeztem a szervezőket, hol tart most a munka.
Videóval

Bálint Horgásziskolája 1. rész - Hogyan lettem horgász?

Bank Bálint 2016-02-22
Ha valaki azt mondja nekem 4-5 éve, hogy a horgászat rabul tud ejteni, akkor minden bizonnyal kinevettem volna. Bár még igazán fiatal vagyok, de kisgyerekként nem gondoltam, hogy ez a hobbi ilyen szinten le tud majd kötni és ennyire tudom majd élvezni a vízparton eltöltött órákat vagy akár az egész napot… Szerintem nagyon kevés olyan gyerkőc van, akinek ha van a közelében valamilyen víz, legyen az egy tó, folyó vagy akár csak egy kis patakocska, ne próbálta volna valamilyen módon megfogni a benne élő halakat, majd ez a „játék” elmaradt, és jöttek az egyéb szórakozások…
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább
2021 Széchenyi napelem

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.