Rendezés

Végre! Az év első horgászata!

Rózsa Arnold 2010-03-15
A 2009. év utolsó horgászatára tradicionálisan december 31-én került sor. Ezután az időjárási körülmények miatt egy hosszabb szünet következett, de február elején már jelentkeztek az elvonási tünetek. A helyzet kilátástalannak tűnt, hiszen minden vízfelületet, ahol halakat sejtettem, vastag jégpáncél volt borított. Nemrégiben megismerkedtem Végh Krisztiánnal, aki egy olyan tóról számolt be, ahol még a legnagyobb hidegekben is gondolnak a magunkfajta fanatikus horgászokra. A tó középső részén áramoltatják a vizet, így az sosem fagy be. Rövid telefonos egyeztetés után a következő szombat reggel (2010. február 20-án) már a parton talált minket.

VIII. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2010-03-14
A 2010-es év Haldorádó versenysorozata sem indulhat mással, mint a már jól megszokott Haldorádó Fórum Találkozó és Kupával. A tavalyi után idén is az Izsáki Horgász- és Pihenőpark ad otthont a versennyel egybekötött baráti találkozónak. Bízunk benne, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is sokan döntenek úgy, hogy személyesen is részt vesznek ezen a nem hétköznapi rendezvényen.

A IX. Horgászsport Szakkiállítás és Vásáron jártunk

Haldorádó Team 2010-03-13
Hiába nem enged a tél a szorításából, sok dolog utal arra, hogy itt a tavasz! Az egyik ilyen a horgászkiállítások sora, melyekből az elmúlt hétvégén a IX. Horgász Szakkiállítást és Vásárt rendezték meg. Azok a horgászok, akik minden évben kilátogatnak erre az eseményre, már otthonosan mozogtak a helyszínen, mindenki gyorsan megtalálta a számára kedvenc módszerek felszereléseit.
Videóval

Rabsicok! Felháborodás! Megoldás!

Jeszenszki János 2010-03-12
A mai cikk címe és mondanivalója interjúalanyom szellemi terméke, függetlenül attól, hogy inspirálója voltam és teljes mértékben osztom is azt. Már nagyon régóta tervezgettem, hogy elindítok egy láncreakciót, ami közelebb hozza hozzátok, hozzánk ezt a jelenséget, rávilágít a kórkép tüneteire és lehetőségeinkhez mérten megoldási javaslattal is szolgálhat a szennyezett gócok likvidálására! Egy riportot fogtok itt alább olvasni, melyet Jantner Csabával, a Paksi Sporthorgászok Egyesületének halőrével, az „Antirabsic” mozgalom élharcosával készítettem.

Mišel Zadravec Carp Baits 2010. 2. rész - Alapanyagok és alapmixek a bojlikészítéshez

Zadravec Team 2010-03-11
Az előző részben a Zadravec Baits által gyártott kész termékekről lehetett hasznos információkhoz jutni, melyek között a már jól ismert, illetve újdonságnak számító bojlik és pelletek szerepeltek. A most következő részben betekintést nyerhettek abba, hogy mely alapanyagok és alapmixek alkotják e készítmények fő komponenseit…

Versenynaptár 2010

Döme Gábor 2010-03-10
Elkészült a 2010. évi versenynaptár tervezete. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül korrigálni. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése. Nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. A naptár áttekintése után szembetűnő lesz, hogy nemcsak a hagyományos finomszerelékes (úszós) versenyek, hanem pontyos-bojlis, a pergető, sőt a feederbotos versenyek száma is látványosan megnőtt. Így tulajdonképpen minden horgászstílus képviselői, több helyszínen, álló- és folyóvízen is megmérkőzhetnek egymással. Minden hónapban lesz minimum 1 Haldorádó verseny, de lesz olyan hónap, amikor 2 is! Továbbra is felajánljuk, aki megjelenésre érdemes versenyről tud, szeretné oldalunkon közzétenni, szívesen állunk rendelkezésre. Nem kell mást tennie, mint a naptár alján található e-mail címre a verseny megnevezését és pontos dátumát elküldeni.

Elavult a régi szakirodalom?

Nagy Csaba 2010-03-09
Itt az ideje, hogy néhány régi tévhitet tisztába tegyünk, megreformáljuk azokat. Az alábbi gondolatokat elődeink írásaiból ollóztam. A könyvek valamikor a 60-as, 70-es években látták meg a napvilágot. „Télen nem lehet pontyot fogni. A jég alatt megáll az élet. A békés halak egy része elvermel. Jégveszte után horgászhatunk rájuk sikeresen, amennyiben a víz hőfoka eléri a 8-10 fokot. Próbálkozhatunk megfogásukkal korábban is, viszont számítani kell rá, hogy az életritmusuk lelassulásával egyáltalán nem táplálkoznak. A ponty nem vészeli át a telet +4 fok alatti vízhőmérsékleten.”

Hó-hó-hó horgászok

Horváth Tibor 2010-03-08
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben… Fecskében szeretnénk már horgászni a Nagy Magyar Tengerben! Én nyári gyerek vagyok, nem bírom a hideget. De vannak, akik egész évben arra várnak, hogy végre tél legyen. Van, akinek a tél a rablószezont, a vakítóan világító hóban végzett pergetést jelenti. Van, aki egész télen csak a boardot fényesíti, minden pillanatban azt lesve az ablakon keresztül, mikor kezd már esni?

FEHOVA 2010 kiállítás MEGHÍVÓ!

Haldorádó Team 2010-03-08
Az idén 17. alkalommal várja a szakembereket és a nagyközönséget március 25-28. között a Nemzetközi fegyver, horgászat, vadászat kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A neves kiállításon számos újdonság várja a horgászat iránt érdeklődőket. Az idén először kuttyogtatóbemutató és verseny várja az érdeklődőket. Hogy mit még tartogat az idei FEHOVA, most kiderül…
Videóval

Shimano Twin Power 4000 CI4 SFA

Benyhe János 2010-03-07
A CI4 széria nem a szokásos Twin Power helyett, hanem mellette, mintegy oldalágként jelent meg a Shimano palettáján. A hátsófékes, pontosabban három fékes SRA modellre korábban már rácsodálkoztunk, most az SFA változat - a műcsalis horgászok fantáziáját megpezsdítő kis műszer - kerül terítékre és kameráink lencséje elé.

A Carp’r’us termékek megszületése - kezdetektől, napjainkig

Haldorádó Team 2010-03-06
A horgászat iránti szenvedélyem nyolcéves koromban kezdődött, amikor a helyi tavon csalihallal és kézben tartott horgászzsinórral fogtam a csukákat. Azután meggyőztem a szüleimet, hogy vásároljanak nekem egy kis horgászbotot és vigyenek horgászni a Temze folyóra. Hampton Court közelében meg is fogtam az első compómat, mely 9,5 kilogrammot nyomott. Ettől fogva kizárólag a horgászat érdekelt…

Beteljesült álom

Török Zsófia 2010-03-05
Ebben az írásban egy olyan élet történetét mesélem el Nektek, amely úgy 20 éve kezdődött és napjainkban vált teljessé. Egy fiatalemberről szól, aki már gyermekkorában is kitüntetett figyelmet szentelt a halak és a természet szeretete iránt, nemrég pedig egy hűvös éjszakán eljött a várva várt nagy hal, mely kerek egésszé formálta horgászélete eddigi létét. Ha felkeltette érdeklődéseteket ez az izgalmas történet, akkor olvassátok tovább e sorokat, mely elmeséli ezt a valóra vált álmot!
Videóval

Különleges horogcsalik elkészítése

Kovács Zoltán 2010-03-04
Idei bojlikészítési sorozatom negyedik részében olyan különleges horogcsalik elkészítését szeretném bemutatni, melyeknek több teszthorgász is köszönheti már rekordfogását. Az egyik ilyen különleges horogcsalinak számít a pop-up, azaz a lebegő csali, a másik pedig - melynek szintén bemutatom az elkészítését - a wafter, azaz a kiegyensúlyozott, balanszírozott csali. E két csalifajta birtokában biztosak lehettek abban, hogy segítségükkel minden helyzetben, minden időben - bármenyire is extrém körülmények között horgásszatok - eredményesek lehettek. Lássuk, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni ezeket a nem mindennapi, horogra szánt csalikat…

Szerelékek készítése 12. - Drop shot szerelék

Balogh Róbert 2010-03-03
A drop shot szereléket a feketesügér horgászok találták ki és használják igen eredményesen az óceán túloldalán. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hazánkban nem alkalmazhatnánk olyan helyeken, ahol nem feketesügér a célhalunk. Ugyanolyan eredményesen alkalmazható más ragadozóhalak, mint például a sügér, süllő vertikális horgászatához is. Így érdemes kipróbálni ezt az - egyre divatosabb - szereléket a magyar horgászoknak is!

Mišel Zadravec Carp Baits 2010. 1. rész - Bojlik és pelletek

Zadravec Team 2010-03-02
A [d]Mišel Zadravec Carp Baits[-d] termékek bemutatása céljából összeállított, négyrészes cikksorozat ezen első epizódjában a cég bojlijainak és pelletjeinek részletes ismertetője olvasható. A korábbiakból jól ismert termékeken kívül Mišel számos újdonsággal rukkolt elő, melyeket most kategóriákra osztva jellemzünk és mutatunk be az érdeklődők könnyebb eligazodása érdekében. Tartsatok velünk, és kiderül számotokra, hogy mit érdemes tudni a cég új és régi termékeiről!

Lehűlt vizek halai...

Rózsa Arnold 2010-03-01
Tavasszal vizeink felmelegedése előtt - ősszel pedig mielőtt tavaink befagynak - fehérhalak reményében érdemes néhány horgászat erejéig felkeresni a kisebb csatornákat. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő kis csatornák is sokszor rengeteg halat rejtenek. Ezekben a pecákban az a legizgalmasabb, hogy soha nem lehet előre tudni, mi akad a horogra.
Videóval

Top Mix 2010-es újdonságok

Takács Péter 2010-02-28
Azt hiszem, hogy már megszokhatták az újdonságok iránt fogékony horgászok, hogy a Top Mix cég minden évben meglepi őket számos új termékkel. A 2010-es év jelentős változást hozott a termékpalettán. A mennyiségi fejlesztések helyett, az angol trendeket követve, a minőségi újítások irányába terelődött a fejlesztés. Az új termékekről a legszakavatottabb emberrel, Papp Józseffel, a Top Mix cég tulajdonosával beszélgettünk Dombóváron, a Top Mix bemutatótermében.

Új pergető botok a Spro kínálatában

Kiss Gábor 2010-02-27
Rendhagyó botteszt következik az alábbiakban, a megszokottól eltérően nem egyetlen egy, hanem öt pergető botot veszünk tüzetesebben szemügyre. Hosszuk 2,5 métertől 3 méterig terjed, dobósúlyuk pedig 20-50, illetve 20-70 gramm. A terjedelmi korlátok miatt igyekszem a konkrét adatokra szorítkozni, de természetesen saját tapasztalataimat és ajánlásaimat is megfogalmazom. Bár talán több lesz a táblázat a szokásosnál…
Videóval

Shimano Stradic 3000SGTM RC gyorsteszt

Benyhe János 2010-02-26
A hátsó fékes Stradic modellek nagy áttételüknél és más adottságaiknál fogva elsősorban a matchbotos horgászok körében szereztek népszerűséget. Az új SGTM-RC bevezetésével sem tér el a cég ettől a vonaltól. A bevált szerkezethez lényegében nem nyúltak hozzá, helyette inkább a „felhasználói felület” finomításával, polírozásával igyekeznek újabb vásárlókat toborozni a tekintélyes hagyományokkal rendelkező márkának.

A Sikeres Sporthorgász 2010 márciusi tartalmából

Sikeres Sporthorgász 2010-02-25
[f]Az idôtlen pontyokKödös HarsányHalibai Nagy-tóMi akad a hor-gomba?Körforgó, az elfeledett ismerôsSüllôvarázs a Duna-deltábanÉgi vizekenNem minden hal csuka[-f]

Balatoni süllőzés IX. - Pergetés; süllőzés partközelben

Csörgits Gábor 2010-02-24
Noha a sorozat maga a nyílt víz horgászatára koncentrál, mindenképpen foglalkozni kell a partközeli részek specialitásával is, annál is inkább, mert épp e részek azok, amelyek nemcsak csónakból, hanem partról is elérhetőek. És hogy hogyan kerül ide a pergetés? Nem véletlenül: a balatoni süllőpergetés nem a nyílt víz eredményes módszere…
Videóval

Hideg vízi pontyhorgászat feederrel 7. rész - Részeges pontyok Miszláról

Döme Gábor 2010-02-23
2009. december 16-át mutatott a naptár. Tudtam, hogy nagy valószínűség szerint ez lesz az év utolsó horgászata. Jelentős havazásra és egyre keményebb éjszakai fagyokra volt kilátás. Nagyon sokat dilemmáztam, hogy érdemes egyáltalán útra kelni, érdemes ekkor még pontyra horgászni? Zaklatott lelkiállapotban, kétségek között őrlődve pakoltam össze és indultunk neki az újabb hosszú útnak. Amikor a metsző hideg széllel, a járhatatlan utakkal és az egyre erősebb havazással kellett megbirkózni, akkor végképp elbizonytalanodtam… Kell ez nekem, kell ez nekünk? Muszáj mindenáron horgászni? Igen! Mert horgászni jó!

Nevis Navy Carp 40-60 - Dunai bevetések - Muzsik Zoltán beszámolója

Muzsik Zoltán 2010-02-22
Előző írásomban a Nevis Espirit 4000-es orsóval szerzett dunai tapasztalataimról számoltam be, de természetesen a másik tesztelésre kapott orsó, a Navy Carp 40-60-as „nagyágyú” is velem tartott ezeken a kirándulásokon. Bevallom, ez a teszt az előzőnél is nagyobb kihívást jelentett számomra, mivel alapvetően egy nagyhalas orsóról van szó, a nagyhalazás pedig finoman szólva nem az én műfajom. Ennek ellenére igyekeztem a témából kihozni a maximumot. Ha elolvassátok a cikket, megtudhatjátok, hogy ez mennyire sikerült.

IX. Horgászsport Szakkiállítás és Vásár - MEGHÍVÓ

Haldorádó Team 2010-02-21
Idén 2010. március 5-6-án kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Horgászsport Szakkiállítás és Vásár Budapesten. A horgászsport legrangosabb szokásos évi seregszemléjének idén is a Hit park ad otthont. A látogatók számos kiállító, valamint árusító standon találkozhatnak a legnagyobb hazai és külföldi gyártók márkáival. A Hit csarnokba érkezők a Magyarországon forgalmazott horgászcikkek szinte teljes palettáját megtekinthetik.
Videóval

Horgászkalandok a világ minden tájára

Pálfai Gábor 2010-02-20
2009-től a magyar horgászok számára is kinyílt a világ. Most végre átélhetik a hazai pecások is, milyen Írországban 4-5 kilós dévéreket fogni vagy Kazahsztánban 70-80 kilós harcsákkal harcolni. Elérhetővé váltak a svéd csukák, de még a híres beluga - fehér tokhal - horgászata is. Mindezeket sokszor meglepően megfizethető áron, nem sokkal többért kaphatja meg az ember, mint amennyibe egy hazai horgásztúránk kerülne.

Bojlival télen, léken?!

Nagy Csaba 2010-02-19
Télen nem lehet pontyot fogni, tartja a hagyomány. Szüleink, nagyszüleink - sikertelen őszi horgászataikat követően - készségeiket szögre akasztották. Tavasszal, olvadás után ott folytatták kedvenc időtöltésüket, ahol ősszel abbahagyták. Ha nagyobb kísérletező kedvvel a vermelő halak nyomába eredtek volna, valószínűleg sikerrel járnak, de mivel soha nem próbálták, így nem tudták meg, miről maradnak le…! Mi évek óta - megcáfolva ezzel a korábbi (tév)eszméket - rendszeresen horgászunk pontyra, ha a jégviszonyok lehetővé teszik. Sőt, nemcsak finomszerelékkel értünk el sikereket, mint az előző teleken, hanem bojlival is kicsaltunk néhány termetes bajuszost a 20-22 cm-es jég alól!

Süllőcsalik - 3. rész - Gumival süllőre, vezetési technika és a felszerelés

Kecskés Viktor 2010-02-18
Rengeteg műcsali létezik. Vannak olyan típusok, melyekkel szinte gyerekjáték a horgászat: bedobjuk, aztán kitekerjük, ha szerencsénk van, utóbbi folyamatot kapás szakítja félbe. Más típusokat nekünk kell életre kelteni, különben a várva várt rávágás elmarad. A plasztikcsalik egyértelműen a második csoportba tartoznak. Egy rutinos pergető első ránézésre kiszúrja, hogy ki az, aki valóban komolyan műveli, és ki az, aki csak mímeli ezt a műfajt. Mi alapján? A vezetési technika különbözteti meg a sikeres és a sikertelen sporttársakat.
Videóval

Mínusz hetes ponty…

Takács Péter 2010-02-17
Ez az év már-már kísértetiesen hasonló módon indult, mint az előző. Január utolsó napjaira már igencsak erős volt a „HORGÁSZNI KELLENE” kényszer érzése. Gondolom, most sokan magukra ismernek, ahogy az előző mondat két nagybetűs szavát elolvasták és belegondoltak egy-egy jobb horgászat emlékébe… Hát igen, tényleg jó lenne már a vízparton ülni és érezni a tavasz illatát… Ne ijedjetek meg, nem foglak most tavaszról szóló, fennkölt irodalmi gondolatokkal ostromolni Titeket, térjünk vissza a képzelgésből a kemény télbe! A dolog ennél egyszerűbbre sikerült. Jött a szokásos felkérés, hogy horgászni kellene. Upsz… erről az időjárásnak nem szólt senki, így mínusz 15-20 fokok köszöntöttek be január utolsó napjaira.

Nevis Espirit 4000 Dunai tapasztalatok - Muzsik Zoltán beszámolója

Muzsik Zoltán 2010-02-16
2009 márciusának vége felé különös izgalommal olvastam a portálon a Nevis orsók teszteléséről szóló cikket, nem is sejtve, hogy magam is a tesztelésre kiválasztottak között lehetek. Amikor a cikk közepe táján megpillantottam a nevemet, majd a fotómat, alig hittem a szememnek! Azonnal tudtam, hogy ezt az ajánlatot nem fogom visszautasítani, abban viszont csak reménykedtem, hogy sikerül a teszteket az elvárásoknak megfelelő színvonalon megoldani. Az alábbiakban kiderül, mire jutottam a Nevis Espirit 4000-essel.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2025 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.