Rendezés

Három próba a Haldorádóval

Kun Balázs 2010-11-18
A címből kiderül, hogy három helyszínen próbálkoztam Haldorádó etetőanyagokkal és csalikkal. Kétszer ugyanazon a vízen, egyszer meg egy másik tavon vettem üldözőbe két feederbotommal a halakat. Hogy hol milyen etetőanyaggal és csalival sikerült szákba terelni a halakat, ez majd az élménybeszámolóban kiderül!
Videóval

Vadvízi kalandok 4. rész - Finomítás mesterfokon a Velencei-tavon!

Döme Gábor 2010-11-04
Egyre nagyobb vízterületek felé „evezünk”. Sorban járjuk végig hazánk nagy, természetes vizeit, amelyek közül kihagyhatatlan a Velencei-tó. Ez a hatalmas vízterület régi ismerős számomra, hiszen több mint 20 éve járok ide horgászversenyekre. A mostani horgászat és forgatás apropóját is egy horgászverseny adta. A forgatás előtti héten került megrendezésre az I. Országos Feeder Kupa, amelyen remekül szerepeltem. Elérkezettnek láttam az idejét, hogy egy írást (és hozzá tartozó filmet) kizárólag a leheletfinom keszeghorgászatnak szenteljek. Ennek minden apró mesterfogását és trükkjét fogom lépésről lépésre haladva bemutatni, így a mostani írás nem hatalmas méretű pontyokról, hanem főként a finom keszeghorgászatról szól. De azért ez az epizód is tartogat bőven meglepetéseket!
Videóval

Vadvízi kalandok 3. rész - Irány a Deseda!

Döme Gábor 2010-10-18
Folyamatosan keresem az új, számomra ismeretlen vízterületeket. Az új célok, az új kihívások éltetnek. Minden víz más! Mindegyik egy új, megfejtésre váró talány. Rengeteg tapasztalatra és tudásra teszek szert, miközben majd minden héten horgászversenyen vagy egy (számomra) új tavon, folyón, víztározón horgászom. Ezeket osztom meg veletek írásaimban, videóimban. Régi vágyam volt, hogy Somogy megye egyik nagy és ismert vízterületén, a Desedán horgászhassak. A Kaposvár mellett elterülő, több mint 200 hektár területű víztározó komoly kihívást jelent minden - helyismeret nélkül ide érkező - horgásznak.

A balatoni hekk…

Horváth Tibor 2010-10-10
Nem is olyan rég unalmamban a tévét bámulva, a lényeges és lényegtelen témák közt szelektálva egy érdekes címre kaptam fel álmosságtól le-lebukó fejemet. A cím valami olyasmiről szólt, amilyet az enyém sejtet. A riportban a megkérdezettek közül tízből kilencen azt hitték, hogy a hekket a mi kedvenc tengerünk vizéből halásszák, illetve horgásszák. És ha már sokan állítják ugyanazt, akkor az szinte legendává válik. Mi pedig amolyan Mythbuster-módra utánajártunk ennek a „mítosznak”.

„Betyáros” éjszaka a pontyok birodalmában

Putz Tamás 2010-09-28
Az idei esztendő nem mondható szerencsésnek az éjszakai horgászataim szempontjából… No, persze nem az eredményességet, hanem a horgászatok gyakoriságát tekintve. Sajnos, hol bokros teendőim, hol az időjárás, hol valami egyéb körülmény hatására, de nem volt lehetőségem olyan gyakorisággal éjszakai (ponty)portyára menni, mint korábban. Az év legmelegebb időszakaiban, mikor a tikkasztó hőség sokszor komoly próba elé állítja szervezetünket, egyre több horgász hajlandó a szúnyogok elviselhetetlen aktivitásával is megbirkózva próbára tenni szerencséjét az éjjeli órákban. Nemrég - végre - sikerült találni egy időpontot, ami minden szempontból ideálisnak bizonyult, és sort keríthettem a horgászatra. Ha érdekel Titeket, milyen eredménnyel zárult az éjszaka, tartsatok ismét velem!
Videóval

Vadvízi kalandok 2. rész - Pontyözön a Hársasberki-víztározón

Döme Gábor 2010-09-15
Azok, akik nyitott szemmel járnak-kelnek kis hazánkban, jó néhány kevésbé ismert nagy vízterülettel találkozhatnak. Ezek közül nem egy igazi vadvíz! Némi keresgélés után - Papp József horgászbarátom segítségével - a somogyi dombok között sikerült egy igazi „ékkőre” bukkanni. A Hársasberki-víztározó a maga 300 hektáros vízterületével és 11 kilométeres hosszával igazán tekintélyt parancsoló. Mire lehet ebben a gyönyörű környezetben számítani egy rövid, akár 1 napos horgászat során? Tartsatok velünk, és kiderül!

Vissza a „bázisra”!

Horváth Tibor 2010-09-02
Felbuzdulva az előző eredményes túránk után úgy döntöttünk, megérdemli a „vidámparkok” eme kis gyöngyszeme az ismétlést. Tudtuk, éreztük, hallottuk, hogy élnek abban a vízben szebbnél szebb halak. Mikor legutóbb pakoltunk hazafelé a partján, már akkor elhatároztuk, hogy visszajövünk a nagypapákért, de álmomban sem gondoltam, hogy az így tervezgetett látogatást megelőzően ismét e víz partjára terel a sors, méghozzá nem akármilyen társasággal, hanem távoli rokonaimmal. A cél egyértelmű volt számomra: lehetőleg a nagyobbakat megtalálni és horogvégre csalni. Fejembe vettem, hogy szelektálom a nagytestű pontyokat.
Videóval

Vadvízi kalandok 1.rész - 24 óra a Tisza-tavon

Döme Gábor 2010-08-24
Új, nagy természetes vizek felé vesszük az irányt. Az első kiszemelt vízterület a Tisza-tó. Magyarország egyik legnagyobb természetes vize minden sporthorgász számára komoly kihívást jelent. A tavon utoljára majd 10 éve horgásztam, így nyugodtan mondhatom, hogy teljesen ismeretlenül vágtam neki a nagy víz felderítésének. Ez az írás és film több, mint egy átlagos horgásztúra. Aktuális, friss képet ad a Tisza-tóról. Bemutatja az új vízkezelőket, megismerhetjük elképzeléseiket, terveiket. Tippet ad az ismeretlen, nagy vizek felderítésére vállalkozó horgászoknak, miként lehetnek viszonylag rövid idő alatt is sikeresek.

Hőségriadó!

Sipos Gábor 2010-08-11
Bizony, beköszöntött a kánikula. Az egész csodálatos média azzal van tele, hogy miként óvjuk törékeny szervezetünket a nap káros sugaraitól és a melegtől. A „celebektől” a „megasztárokig”, mindenki strandon van, tegyen tehát így a nép is! Megmondom őszintén, elgondolkodtam rajta, de aztán rájöttem, jobb nekem a vízparton! Nincs tömeg, nem kell az újkori fiatalság díszpéldányait elviselni, sőt talán még halat is tudok fogni. De milyen halra is horgásszak 35 Celsius-fokban? Érdemes végigolvasni rövid kis történetemet, melyből erre a kérdésre is fény derül. Mielőtt azonban jobb mutatóujjadat kattintásra mozdítanád, figyelmeztetlek, ha nekem ezt a sztorit valaki meséli, tuti nem hiszem el. Úgyhogy ha Te, kedves olvasó, nem hiszel nekem, nem hibáztatlak.

Visszavágó!

Vetró Péter 2010-07-22
Amikor az ember horgászni indul kis hazánk ezernyi vízterületeinek valamelyikére, gondosan felkészül, megvásárolja a szükséges felszerelést és fejben összeállítja a nyerőnek vélt stratégiát a pikkelyesek ellen. Ha egy versenyről van szó, a dolog még hatványozottabban jelentkezik. A spori bízva bízik, de sokszor bizony az egyetlen hal az adott napon a remény. Az is csak a végén. És az is meg. De nagyon…

A Süli tó kincse

Rózsa Arnold 2010-07-17
Az elmúlt időszak esőzései miatt kedvenc folyómon, a Dunán és árterén túl magas volt a vízállás, ezért csak a környező tavakra tudtam járni. Május végére befejeződtek szóbeli érettségi vizsgáim is, így végre elég időm lett. Az egyhangú pontyozások után egy kis változatosságra vágytam, ezért úgy határoztam, hogy ellátogatok egy számomra eddig teljesen ismeretlen jellegű vízterületre, a Süli-tóra, melynek óriás dévérjeiről már évekkel ezelőtt is hallottam ismerőseimtől, horgászbarátaimtól. Tudatában voltam annak, hogy helyismeret hiányában kevés esélyem van egy igazán nagy dévér elejtésére, ennek ellenére mégis nekivágtam a túrának, mely nem várt eredményeket hozott…

Pontyözön

Rózsa Arnold 2010-05-31
Csallóköz állóvizeinek halállományát május közepéig általános tilalom védi, így ebben az időszakban főként a kisebb-nagyobb csatornákra járunk horgászni keszegfélékre. Már nagyobb halakra vágytam, de a magas vízállás miatt a Dunán még nem tudtam pontyokat fogni a jól bevált helyeken sem, így esett a választásom a Nagypaka határában elterülő intenzív tóra. Az efféle tavak kiváló helyszínek csalik, etetőanyagok és szerelékek tesztelésére.

Elfújta a szél…

Horváth Tibor 2010-05-16
Próbálkoztunk itt-ott-amott, de nem akart megindulni a szezonunk. Valahogy a zord időjárás mindig rányomta bélyegét horgászatainkra. Bárhová is mentünk, a viharos szél minden alkalommal megkeserítette a pecánkat. Csak azzal tudtuk nyugtatni magunkat, hogy a szél majd jó messzire elfújja a rossz időt és hozza a gatyarohasztó meleget. Így is lett… majdnem…

Kárászozni indultam, pontyok is beköszöntek…

Szegedi Levente 2010-05-03
Végre tavasz! Az idő egyre melegebb és melegebb, és ami még fontosabb, a halak kapókedve is megjön lassan. Mint oly sokan, én is megejtettem első horgászatom, amire a Verba tanyán került sor. Életem egyik legeredményesebb évnyitó horgászata volt ez, mely nemcsak sok halat adott, hanem tapasztalatot is, valamint feltárta az általam eddig eredménytelennek vélt adalékok, etetőanyagok használatának rejtelmeit. Ha szeretnétek megtudni, mit adott a tanya kora tavasszal, akkor tartsatok velem!

Szezonkezdet Háziréten

Pető Gábor 2010-04-03
Gondolom, sok sporttársam számára ismerős az érzés, hogy minden reggel azt lessük, mikor süt ki végre a nap és olvad el a jég kedvenc horgászvizeinkről. Mivel a napsütés végre megérkezett, megragadtam az első adódó alkalmat, és a reggeli hűvös idő ellenére nekivágtam idei első horgászatomnak. És milyen jól tettem!

Hó-hó-hó horgászok

Horváth Tibor 2010-03-08
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben… Fecskében szeretnénk már horgászni a Nagy Magyar Tengerben! Én nyári gyerek vagyok, nem bírom a hideget. De vannak, akik egész évben arra várnak, hogy végre tél legyen. Van, akinek a tél a rablószezont, a vakítóan világító hóban végzett pergetést jelenti. Van, aki egész télen csak a boardot fényesíti, minden pillanatban azt lesve az ablakon keresztül, mikor kezd már esni?

Álom és valóság, avagy hétköznapi horgászatok

Kiss Gábor 2010-02-14
Furcsán indult ez a tél, 1-2 hetes hideg időszakok után jött egy felmelegedés és tavaszt idézően simogatott a napsugár. Általában is nehezen viselem a telet, de ez a változékonyság még inkább megvisel. A Tisza magas, zavaros vízzel hömpölyög, a januárban megszokott esti menyhalazások a megközelíthető partok híján maradnak el, a közeli állóvizeken pedig szinte senki sem horgászik, hiszen a befagyás peremén egyensúlyoznak. Egy-egy hidegebb éjszaka után reggelre jég borítja a tavat, amely délutánra itt-ott enged szorításából. Vagyis azért mégiscsak lehetne pecázni, így nem alszom nyugodtan. Ráadásul a Haldorádón remek cikkek jelennek meg a hidegvízi feederes pontyozásról…

Egy emlék a tavalyi nyárból

Török Zsófia 2010-02-07
Ülök a szobámban, egyedül. A nyár csodás emlékei keringnek a fejemben. Emlékszem még, egy forró augusztusi napon történt, mikor a lágyan lengedező szél simította arcunkat az öreg fűzfa árnyékában. Csodás nap volt… Ezt a napot önteném most szavakba, ezt nyújtanám át minden kedves olvasónknak. Sok szép élménnyel gazdagodtam e napon, amelyet természetesen a tóparton töltöttem, feederbotjaim mögött. Kíváncsiak vagytok, miért oly kedves e nap számomra? Ha igen, gyertek velem, elmesélek mindent!

Velencei mozaik

dr. Süveges András 2009-11-15
A zord tavaszt követő, rajtaütésszerűen érkező nyár nem volt jó hatással pikkelyes kedvenceink kapókedvére, ám a későbbiek folyamán így is sikerült néhány emlékezetes horgászatot produkálnia legkedvesebb horgászvizemnek, a Velencei-tónak. Csónakom nincs (bár már dolgozom az ügyön…), így idén is csak a partról elérhető halakkal kerülhettem közelebbi kapcsolatba. Így, nyár vége felé jólesik felidézni a kellemes pillanatok közül néhányat - szerencsére van miből válogatni, még akkor is, ha bizony betliből is kijutott gazdagon.
Videóval

Feederezés az alapoktól, avagy Shimano Vengeance szett teszt

Takács Péter 2009-11-11
Vajon a közeledő karácsonynak tudható-e be, vagy csak az utóbbi időben a nagyszámú feederhorgászattal foglalkozó írás az oka, hogy egyre több a feeder felszereléssel, botokkal, orsókkal, kiegészítőkkel kapcsolatok kérdés, amiket kapok e-mailben. A feederhorgászat iránt érdeklődők legelső problémája az, hogy milyen legyen az első feeder botjuk. Ha ezt kiválasztották, jönnek a további kérdések - például, hogy milyen kiegészítőkre van szükségük. Bízom benne, hogy ez az írás és videó segít némelyik kérdésre megnyugtató választ adni.

Közel és távol

Hajagos-Tóth Tamás 2009-10-26
Bajnokaink idén is hosszú, és fárasztó évet tudhatnak maguk mögött, hiszen április végétől szeptemberig rendszeres hétvégi program volt a versenyekre való felkészülés és az azokon való részvétel. Az egyéni bajnokság döntője után azonban „lazul” a szigorú ütemterv, jöhet a megérdemelt pihenés. Mi mással is lehetne kipihenni a szigorú és komoly megmérettetéseket, ha nem egy kis örömhorgászattal, esetleg néha hozzá kapcsolódó kis versenyekkel? Egy ilyen pihentető feederezésre indult el Erdei Attila és Ambrus Tibor, melyre én is elkísértem őket. Hogy miként végződött ez a kis kaland? Tartsatok velünk és legyetek részesei ti is!
Videóval

Vendégségben Klausmann Viktornál Domonyvölgyben

Takács Péter 2009-08-05
Az ember néha olyan ígéreteket tesz, amit nem biztos, hogy komolyan is gondol. Vagy ha mégis, akkor azt hiszi, hogy a másik fél nem gondolja komolyan úgysem. Egy meghívás volt a bizonyíték arra, hogy a hirtelen tett ígéreteket is illik betartani. Bár ha a horgászatról van szó, akkor ez nem is akkora áldozat, sőőőt!!! A történet ott kezdődött…

Feederes tippek, trükkök a Rapala Eurohold Teammel

Haldorádó Team 2009-08-04
A Rapala Eurohold Team idén is részt vett a nyolcadik alkalommal megrendezett Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupán, melynek helyszíne a Maconkai-víztározó volt. A tavalyi csapatgyőzelem után idén is majdnem sikerült a nagy bravúr, minimális különbséggel (csupán 1 ponttal lemaradva) a második helyen végeztek egy szektor első és egy szektor második teljesítménnyel. Egyéniben viszont - megvédve tavalyi bajnoki címét - ismét Fördős Attila lett a győztes, új rekordfogással! A bajnokok rendkívül őszintén és kendőzetlenül mutatják be a sikeres feederhorgászatuk minden apró részletét. Érdemes tőlük tanulni és praktikáikat a hétköznapi horgászatok során is alkalmazni!
Videóval

Feederhorgászat a Bajnokokkal az EA - Maros Mix Teammel

Takács Péter 2009-07-28
A Maconkai-víztározón megrendezett 2009-es VIII. Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Feederbotos Kupát az EA - Maros Mix Team nyerte meg. A verseny történetében talán legerősebb mezőnyből ennek a csapatnak sikerült egyedül begyűjtenie a két darab szektor első helyezést, ami a dobogó legfelső fokára juttatta őket a tavalyi bajnok Rapala Eurohold Team, valamint a harmadik helyen végző Megrázó Team előtt. Egy horgászatra kísértük el a csapatot, hogy bemutassák, hogyan is horgásztak.

Készre keverve!

Horváth Tibor 2009-07-21
Emlékszem, mikor kisiskolásként minden nyáron a Balatonon nyaraltunk a családdal, hogy Apum és Nagypapám majdnem minden reggel nagyobbnál nagyobb halakkal tértek haza a hajnali bevetésekről. Néha engem is kivittek magukkal, így ragadt rám valami. Ámulva-bámulva néztem, ahogy Nagypapám a halaknak készítette az étket. Kekszet, száraz kenyeret és babapiskótát darált. Szedett egy pár maréknyi ribizlit, epret, cseresznyét, éppen ami érett és alkalmas volt arra, hogy megízesítse, megszínezze a morzsaszemeket. Ma már más a bevált szokás, és sokaknak még idejük sincs már sajnos ilyenekre. A horgászok kikötnek az egyik horgászboltban, odaállnak az etetőanyagos polc elé, és teljesen elbizonytalanodnak, melyik lehet az igazán nyerő összeállítás. Én is így tettem egy-két évig, amíg meg nem jelent…

Ki nevet a végén?

Török Zsófia 2009-05-28
Horgászatunk érdekességét az adta, hogy egy kis családi csatát vívtunk. Szerettük volna a feederes és a nehéz fenekező technikát összehasonlítani. Vajon melyik lesz az eredményesebb kedvenc tavunkon? Párom, Peti a finomszerelékes technikával, én pedig a hagyományos fenekezővel vettem üldözőbe a halakat. Kíváncsiak vagytok a végeredményre? Tartsatok hát velünk!

Velencei évadnyitás

dr. Süveges András 2009-05-02
Ritka zord márciust hozott a 2009-es esztendő. A kemény telet követően megváltóként vártam a márciust, mintha Kikelet Havának beköszöntével automatikusan meleg napsütés, zöldellő vegetáció és csontira éhes, ívásra készülő békéshalak tömegei várnák a sikeres pecázásra hasonlóan kiéhezett horgászt. Az időjárás azonban újra és újra közbeszólt - végül azonban így is sikerült elérni elsődleges célomat, a 2009-es horgászidény sikeres megnyitását kedvenc vizemen, a helyenként még mindig vadregényesnek mondható Velencei-tavon.
Videóval

Tavaszköszöntő horgászat a Shimano Catana Multi Feederrel

Takács Péter 2009-03-16
Megmondom őszintén, régen voltam ennyire kiéhezve egy igazi napos tavaszi horgászatra. Így, március közepére már elfogyott minden türelmem. Elegem lett az állandó hóviharokból, hidegből és az állandó felhős égboltból, no meg a befagyott vizekből. Pedig idén volt már pár olyan nap, amikor azt hihettük, itt a tavasz, de hirtelen mindig visszatért a tél. Ezért örültem kifejezetten annak, amikor egy újabb felszerelést próbálhattam ki, és végre már két-három napja kiolvadt vízen, viszonylag napos időben horgászhattam… Nem beszélve arról, hogy egy olyan típusú botot próbálhattam ki, amit igazán megkedveltem az előző teszt alkalmával, ez pedig a változtatható hosszúságú Light Medium feeder. Tartsatok velem a teszthorgászatra és kiderül, milyen is ez a Catana BX bot!

Télbúcsúztató pontyok feederrel

Döme Gábor 2009-02-25
Elegem van a hidegből, a hóból, a fagyból és a télből… vágyom a tavaszt! De szerencsére nem kell már rá sokat várni: néhány nap, és itt van március. E csodálatos tavaszi hónap az új élet kezdete, és legtöbb horgász számra a hosszú téli pihenő után az első horgásznapok ideje. Én végighorgásztam a telet is, a legzordabb napokon sem bírtam a meleg szobában maradni, így viszonylag gyorsan eltelt a tél. De nincs annál jobb érzés, mint amikor végre a lágy tavaszi szellő fújja az ember arcát. Erre talán már csak néhány napot kell várni… de addig is tartsatok velem egy hamisítatlan télvégi horgászatra, amely sok ötlettel járulhat hozzá az év első horgásznapjainak sikeréhez!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.