Rendezés

Egész évben plasztikokkal III. rész: március-április

Szalai Gábor László 2018-03-31
Sokan kérdezik tőlem, hogy melyik a legkedvesebb pergető szezonom, és erre nagyon nehéz választ adnom, hiszen minden periódusnak megvannak a maga „sztárhalai”. Ennek ellenére talán a tavaszt érzem magamhoz legközelebb. Megmagyarázni nehéz lenne, hogy miért. Sokszínűségével, az ébredő természet szépségével, a folyók megújulásával, az árvizekkel, az ártéri cserkelések során tapasztalható, semmilyen más időszakhoz nem hasonlítható csodáival teljesen elvarázsol ez az évszak.
Videóval

Tippek, trükkök, apró plasztik csalikhoz

Energo Team 2017-12-19
Nagyon sokan kérdezik, hogyan lehet apró plasztikokkal horgászni, és hogyan lehet egyáltalán vezetni egy apró csalit. Természetesen sokaknak már egyértelmű, milyen csalit, botot, orsót és egyéb kiegészítőt használjon e célra, vannak azonban olyanok, akik most kacsingatnak az apróbb csalik és az azokkal való horgászat iránt, nekik szeretnék elsősorban segíteni.

Haldorádó - Matula Pergető Gyerek Horgásztáborok 2017

Szalai Gábor László 2017-10-14
Azt mondhatom, hogy már szinte hazajárok Sarudra. Nemcsak a gyerek horgásztáborokat vezetni, de nyaralni és pihenni is. Feleségem és én beleszerettünk ebbe a kis faluba, no meg persze a Tisza-tóba, ami számunkra, folyóvízi horgászok számára, mindig egy teljesen új kihívást jelent. Ezért nem is csoda, hogy már nagyon vártam az idei pergető gyerektáborokat. A július csak eljött végül, én pedig nekivágtam, hogy újabb szép emlékeket szerezzünk a táborba érkező gyerekeknek – és persze magamnak is.

Vár a Tisza-tavi nyár! – Idén is lesznek Gyerek Horgásztáborok Sarudon

Szalai Gábor László 2017-06-10
A balatoni nyarat már sokan és sokféleképpen „megénekelték”, ami nem is csoda, hiszen hazánk egyik legfontosabb turista paradicsoma a magyar tenger. Az elmúlt években azonban a Tisza-tavi nyarat is egyre többen fedezik fel maguknak. A tó kedvező adottságain, páratlan halállományán és állatvilágán kívül ez leginkább azok munkájának köszönhető, akik nagyszerű programokat szerveznek ide évről évre. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek az egyik ilyen kezdeményezésnek, ami nem más, mint a Haldorádó – Matula Gyerek Horgásztábor Sarudon.

Egész évben plasztikokkal IV. rész: május – június

Szalai Gábor László 2017-05-30
Az előző rész középpontjában leginkább a domolykók és a jászkeszegek álltak, valamint a harcsák és az áprilistól tilalom alól szabaduló csukák. A következő időszak, a május és a június, sok új lehetőséget kínál a pergető horgászok számára, hiszen véget ér a csapósügérek, nemes süllők és a balinok fogási tilalma. Ezek a halak a főszereplői a 4. résznek, valamint azok a lágy műcsalis módszerek és technikák, amik segítségével sikeresen horgászhatunk a nyár eleji ragadozóhalakra.

Kis bottal a Dunán – Egy év könnyűpergetés

Bottyán Marián 2017-05-20
A könnyűpergetés számomra maga a harmónia, noha nem mindig és legfőképp nem egész évben űzöm ezt a szívemhez oly közel álló műfajt. Az ember keze könnyen rááll a rövid, kezes, két méter körüli pálcákra, hiszen élmény velük a pergetés minden egyes mozzanata. Az egyik évben elhatároztam, hogy egy teljes szezont szánok a kis botos pecának: az évnek más-más időszakában, szisztematikusan fogok célba venni különböző halfajokat és kihasználom a könnyűpergetés adta lehetőségeket.

Egész évben plasztikokkal II. rész: január-február

Szalai Gábor László 2017-01-26
Az év első két hónapját joggal tekinthetjük a plasztik csalis pergetés valódi szezonjának. Januárban és februárban van a legnagyobb létjogosultságuk a különféle lágy műcsaliknak, és a módszer elsőszámú célhalainak tekinthető nemes és kősüllők is talán ekkor foghatók legjobban. Ám ez a két hónap sem csak a tüskéshátúakról szól, hiszen sok egyéb halfaj is fennakadhat a kitartó pergető horgász horgán ilyenkor. A sorozat második részében a két legmarkánsabb téli hónapunk kínálta pergető horgászati lehetőségeit szeretném összefoglalni, újfent kizárólag csak a plasztik csalis vonalon haladva.

Balinbárók

Dósa István 2016-12-26
Az igazán eredményes pergető horgászok azt mondják, hogy a pergetés magányos sport. Ezzel egyetértek. Részben. Mi a gyerekekkel közösen hajkurásszuk a csukákat, balinokat, süllőket és a csapókat. Nagyon ritkán pergetek egyedül, mégis sikeresek vagyunk. Nézzük, hogyan lettünk azok!

Pontyok és plasztikok

Orbán Gábor 2016-12-20
A fanatikus pergető horgász számára szinte soha nincs olyan időszak, amikor ne tudna mire horgászni. Áradhatnak a folyók, vagy éppen lehetnek tilalmi időszakok, akkor is keres magának valamilyen lehetőséget, akár békés halas pergetést is. Ezt a horgászatot is egy ilyen alkalom szülte.

Az ősz két arca

Tóth Szabolcs 2016-12-14
Ősz! E szó kettős érzelmeket táplál bennem. Egyrészt egyetemista révén nem várom annyira ezt az időszakot, viszont a fanatikus pergető horgász énem imádja az őszt. Amikor a zöld lombokat sárga pompává varázsolja a múló idő vaskeze, az apróhalak elbújnak a saját kis rejtekhelyeikre, a ragadozó halak pedig őszi portyára indulnak egy tél előtti energiaszerző körútra.

Egész évben plasztikokkal I. rész: november-december

Szalai Gábor László 2016-11-28
Amikor elkezdtem pergetéssel foglalkozni, még elsősorban a csukázó támolygó kanalak, körforgók és az újdonságként ható, „méregdrága” Rapala wobblerek dominálták a módszert. A kisebb vidéki horgászboltokban ezeket lehetett könnyen beszerezni, így ezek jutottak el hozzánk, pergetéssel ismerkedő, a hagyományos módszerek ellen lázadó fiatalokhoz. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ma már a plasztik csalik uralják a kínálatot, és bizony nem ok nélkül. A lágy gumicsodákkal egész évben eredményesek lehetünk. Ebben a cikksorozatomban a plasztik csalis horgászat szerteágazó területeit szeretném bemutatni, az egész pergető szezont áttekintve, halfajokra, módszerekre lebontva, a teljesség igénye nélkül.
Videóval

Cserkelő domolykópergetés

Szalai Gábor László 2016-10-17
Az idei nyáron nagyon süketté vált a Tisza, és a Bodrog sem feltétlenül úgy muzsikált, ahogy azt én szerettem volna. Szennyezés jelei mutatkoztak mindkét szeretett folyómon, és akármelyik ismerősömmel beszéltem, mindenki csak panaszkodott, hogy valamiért nem lehet rajtuk halat fogni. A rossz fogási esélyek miatt nyár végén úgy éreztem, hogy a folyóvízi csónakos horgászat helyett inkább parti cserkelő pergetéssel kellene próbálkoznom egy kisebb folyón vagy csatornán. Mivel balinokat és süllőket fogtam már sokat idén, UL pergető botot ragadtam és az óvatos domolykók nyomába eredtem.

Pergetős élmények a sarudi horgásztáborban

Szalai Gábor László 2016-08-30
A Haldorádó - Matula Gyerek Horgásztáborok már évek óta sikeresen működnek Sarudon, a Tisza-tónál, ahol a kis táborlakók idilli környezetben, nagyszerű horgászoktól sajátíthatják el a horgászat alapjait, valamint egy természetbarát szemléletet. A sarudi Élményfalu évről évre fejlődik, növekszik, egyre több tematikus gyerektábor indul (mint például a vitorlás tábor vagy a FUN gyerek vízi élménytábor) egyre több sportolási és kikapcsolódási lehetőséget kínálva az ideérkező gyerekeknek és felnőtteknek. Így merült fel a szervezőkben a tematikus pergető horgásztábor ötlete is, aminek vezetésére engem kértek fel.

Első szezon a Dunán, avagy ismerkedés a nagy öreggel

Bottyán Marián 2016-05-13
Ha tehetem, horgászni megyek, számomra ez a kikapcsolódás, az elmélyülés a természetben, nekem ez a lelki békém. Három éven keresztül kizárólag állóvizeken pergettem, gyűjtöttem a tapasztalatokat, igyekeztem elsajátítani az alapokat, végül a folyóvíz mellett döntöttem és elhatároztam, hogy a Dunán fogok pergetni. Első ránézésre megbabonázott a hatalmas vízterület, természetesen a változó vízállás is nagy kihívást jelentett. Időbe telt a halak felkutatása és megfogása egyaránt. Amikor még a padot koptattam, alig vártam, hogy hazaérjek az iskolából, majd biciklire pattanva sebesen tekerjem a pedált a Duna felé, pergető bottal a kezemben.

Nagyfejesek újratöltve

Szegedi Attila 2015-10-18
Nyár elején - mikor véget ért a domolykótilalom - eltöprengtem, vajon miként lehetne megfogni ezeket a csodás kis vízi ravaszdikat. Az egyik legfurfangosabb halunk, a legkisebb neszre, árnyra felfigyel, főleg ha már találkozott horoggal. Így hát felkerekedtem, belevágtam az első domolykóvadászatomba, melyet a kis falucskám melletti patakon ejtettem meg.
Videóval

Évszakok a patak partján

Kovács Márk 2015-08-02
A tavalyi év első felét leginkább egy közeli patak meghorgászásának szenteltem. Egyrészt praktikus okokból - időhiány miatt -, másrészt pedig azért, mert ez a szakasz még ismeretlen volt számomra. Az ismerkedés azonban már az első alkalommal olyan jól sikerült, hogy szinte még most is eltölt az adrenalin, ha visszagondolok az év első könnyűpergetésének erősen domolykószagú februári napjára…

Csapósügér-hajsza

Szalai Gábor László 2015-07-02
Május elsejétől kezdve nemcsak balinra és süllőre, de csapósügérre is szabad pergetnünk. A tilalmi idő lejárta után bele is vetettük magunkat az UL plasztikos sügérezés sűrűjébe. A Bodrogon szerencsére jó állománya van a kis csíkos ragadozóknak, és ha minden klappol (vízállás, időjárás), akkor nagyon izgalmas, akciókban gazdag horgászatban lehet részünk, ha a csapókat választjuk célhalnak. Kedvcsinálónak és útmutatónak itt van ez az iromány azoknak, akik vagy még csak most ismerkednek a könnyű pergetéssel, vagy még nem horgásztak célzottan csapósügérre.

Egy új korszak kezdete

Gyöngy László 2015-04-11
Már az ötödik napja, hogy a környékünkön délutánonként esik az eső. Szinte menetrend szerint érkezik, és mint egy kellemetlen személyiségű ember nem várt módon szemtelenül megjelenik. Nyomában bő termés ígérete, nedves levegő, lecsökkent hőmérséklet, nagykabát, orrot fújó emberek, víz, sár, felázott földutak maradnak. Horgászszemmel sajnos főként az utóbbi gond: e következmény számomra erősen korlátozza e nemes hobbi gyakorlását. Horgásznom pedig feltétlenül kell, mert míg az időjárást és a körülményeket alkalmatlannak találtam addig úgy alakult, hogy egy új pergető felszerelésre tettem szert és ha nem próbálhatom ki rövid időn belül, bizony az én kedvem is ugyanúgy komorrá válik, mint mostanában délutánonként az időjárás.

Egy átlaghorgász reggele

Gyöngy László 2015-04-03
Nagy valószínűséggel a legtöbb embernek egy szürkének tűnő hétköznap kezdete, míg egy szűrkének tűnő átlaghorgásznak egy energiával átitatott, mesébe illő hajnali kaland gondolata lebeg a szeme előtt, ahogy a frissen főzött, gőzölgő kávéjuk fölött merengenek. Odakint a sötétség lassan a távozásra készülődik. A horgász nyitott ablakán át friss levegő tódul a konyhába, távolabbról valamilyen énekesmadár - talán fekete rigó - élénk fütyörészését hallgatja, amint az az elmúló éjszaka nemsokára bekövetkező ünnepélyes búcsúzkodását pletykálja a nagyvilágba. Vére ezek hallatán még erősebben pezseg. Kissé izgatott a közeljövőjét illetően, mert eszébe jut a múltkori szép balinja, amit könnyű felszerelésével az erős sodrásban akasztott és fárasztott ki.

Amikor robban a víz

Lázár Szabolcs 2015-01-03
A Haldorádó horgászportálon található írások számát tekintve a rablóhalas horgászathoz kapcsolódó cikkek kisebbségben vannak. Véleményem szerint ennek egyik oka az lehet, hogy hazánkban a legnépszerűbb horgászhalak számára állított képzeletbeli dobogó legfelső fokán a ponty úszkál. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ragadozó halaink közül még dobogós helyezett sincs. Írásommal szeretnék az arányon egy picit javítani, és megosztani pár történetet, tapasztalatot, amelyek talán a kezdő pergetők számára hasznosak lehetnek.

Domolykók nyomában

Szalai Gábor László 2014-08-05
A domolykó az egyik legóvatosabb és legsportosabb, pergetve is jól fogható halunk. Az idei nyáron a megszokottnál is többször vettem üldözőbe a tiszai domikat, mivel nagyon szép számban vannak jelen az általam látogatott szakaszon, és nagy élményt nyújt a horgászatuk. Becserkészésük, óvatos kapásaik és heves védekezésük igazi felüdülés a pergető horgászok számára. A következő sorokban a domolykós pergetéssel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani a kedves olvasókkal.

QUANTUM Hyper Cast XTC Spin - A zöld „csodabot” a Haldorádó kínálatában!

Haldorádó Team 2013-11-05
Mielőtt a címben található „csoda” jelzőből mindenki arra gondolna, hogy a Quantum megalkotta a világ legtökéletesebb botját, ki kell, hogy ábrándítsuk, nincs szó erről, hiszen egyetlen gyártó palettáján sem létezik mindenki számára tökéletes bot. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kellene hagyni ezt a botot, épp ellenkezőleg… Ezt a botcsaládot muszáj közelebbről megismerni!

Finom pergető botok specialistáknak!

Haldorádó Team 2013-10-23
A Nevis folyamatos fejlesztéseivel minden módszerben jelen van és naprakész termékeket kínál. Legyen az pergető, feeder, vagy bojlis horgászmódszer, alternatívát kínál mindenkinek, akár a lágyabb, akár a keményebb botokat kedvelőknek, alacsonyabb és magasabb árkategóriában is. Ebben a cikkben elsősorban a finomabb pergető botok kerülnek előtérbe, de bemutatásra kerül heavy karakterisztikájú újdonság is.

Ultra light, avagy kis csalik és nagy élmények!

Szabadi Lantos Álmos 2013-03-23
Elég sokat nézegettem az oldalt és azt vettem észre, hogy mostanában nem kerül fel írás az ultra light pergetésről. Sokan nem is tudják, mennyire hatékony fegyver és csak elsiklanak felette azzal a megjegyzéssel, hogy ők nagy halakra mennek. Hiba, mert ezzel a módszerrel mindig ki lehet bányászni 1-2 halat még a halottabb vizekből is. És félreértés ne essék, nem csak kis halakról szól a fáma…

Carolina szerelékem a gyakorlatban

Balogh Róbert 2013-01-13
Korábbi cikkemben már megismerkedtünk az általam módosított Carolina szerelék összeállításával, most áttekintjük a legfontosabb jellemzőket és kivisszük a partra, hogy megnézzük, hogyan működik a gyakorlatban. Ahogyan az előző cikkben is írtam, a változás nem jelentős, inkább csak egyszerűbb, hazánkban könnyebben beszerezhető alapanyagok felhasználására és a szerelék egyszerűsítésére törekedtem.
Videóval

Zsinórok pergetéshez

Haldorádó Team 2012-11-21
A pergetéshez számos zsinórt talál a kezdő érdeklődő a boltok polcain, így nem a legegyszerűbb a választás, hogy melyikkel töltsük fel orsónk dobját. Monofil vagy fonott zsinórra van szükségünk a pergetéshez? Szinte minden gyártó kínál mindkét fajtából, sőt a fonottból többféle is található egy-egy cég palettáján, így aztán tényleg igazán széles választékból lehet - vagy kell - választanuk…

Pergető orsót akarok, de milyet???

Takács Péter 2012-11-10
A botok témaköreinek vizsgálata után érdemes néhány szót szólni az orsókról is. Meggyőződésem, hogy a megfelelő bot kiválasztása után a nehezebb falat az orsó kérdéskör, ami egyfelől lehet sokkal egyszerűbb is, de akár nagyságrendileg összetettebb is. Hasonlóan a botos cikkhez, ebben a részben is „iránymutató” kérdéseket teszünk fel, ezt boncolgatjuk - stílszerűen - a hajtókartól a legutolsó csavarig, csapágyig…

Pergető botot akarok, de milyet???

Takács Péter 2012-11-06
Így, a pergető szezon közepén, ahogy egyre romlik az idő, mind több és több horgász mond le az egész napos feederbotos, vagy épp hagyományos fenekező horgászatról és vált át a jóval kevesebb felszerelést, ugyanakkor több mozgást igénylő pergetésre. Sokan keresnek meg minket nap mint nap, hogy segítsünk az első, számukra megfelelő pergető bot, orsó kiválasztásában. Sorozatunk első részében a botválasztáshoz adunk néhány fontos tanácsot.

Felső-Tiszai kalandok XIV. rész - Egy nap a vízen

Takács Péter 2012-09-24
A vénasszonyok nyara épp elkezdődött a naptár szerint, túl vagyunk egy-egy, az országon átrohanó hidegfronton, de az időjárás még jócskán 25 fok feletti hőmérséklettel ajándékoz meg minket nap mint nap. Így nem volt nehéz eldöntenem, hogy amint egy szabad nap következett, azt horgászattal töltsem.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.