Rendezés

A Carp’r’us termékek megszületése - kezdetektől, napjainkig

Haldorádó Team 2010-03-06
A horgászat iránti szenvedélyem nyolcéves koromban kezdődött, amikor a helyi tavon csalihallal és kézben tartott horgászzsinórral fogtam a csukákat. Azután meggyőztem a szüleimet, hogy vásároljanak nekem egy kis horgászbotot és vigyenek horgászni a Temze folyóra. Hampton Court közelében meg is fogtam az első compómat, mely 9,5 kilogrammot nyomott. Ettől fogva kizárólag a horgászat érdekelt…

Mišel Zadravec Carp Baits 2010. 1. rész - Bojlik és pelletek

Zadravec Team 2010-03-02
A [d]Mišel Zadravec Carp Baits[-d] termékek bemutatása céljából összeállított, négyrészes cikksorozat ezen első epizódjában a cég bojlijainak és pelletjeinek részletes ismertetője olvasható. A korábbiakból jól ismert termékeken kívül Mišel számos újdonsággal rukkolt elő, melyeket most kategóriákra osztva jellemzünk és mutatunk be az érdeklődők könnyebb eligazodása érdekében. Tartsatok velünk, és kiderül számotokra, hogy mit érdemes tudni a cég új és régi termékeiről!

Új termékek a Haldorádón - MAX Carp

Haskó Tamás 2010-01-24
Az előző írásban bemutattuk a MAX Carp team csapat tagjait, eredményeit és fogásait, melyeket idáig elértek. Most megmutatjuk azt is, hogy milyen csalikkal, aromákkal érték el ezt a hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető teljesítményt! Ha Te is szeretnél ilyen fantasztikus fogásokkal gazdagodni, kattints tovább és ismerkedj meg a MAX carp termékekkel!

Ha a legjobbat akarod - MAX Carp!

Haskó Tamás 2010-01-19
Nos, kedves olvasók, ha hiszitek, ha nem, még nekünk is meg kell küzdeni azért, hogy egy-egy céget - legyen az ismert vagy kevésbé ismert forgalmazó - a Haldorádóra csábítsunk. Ugyanis nem minden cég üzletpolitikája azonos a miénkkel, nem akar az égig nőni, nem akar mindenhová eljutni… Sőt, vannak cégek, amelyek pont attól érdekesek, hogy termékeik nehezen elérhetők, kis szériában készülnek, igazán egyediek és kurrensek. A MAX Carp hosszas tárgyalások és egyeztetések után mondott nekünk igent, így nagy örömmel mutatjuk be Európa egyik legmisztikusabb bojlis termékeit gyártó cégét. Mitől misztikus? Mert a „vájt fülűek” már hallottak róla, a szerencsések már próbálták is, de nagyközönség számára teljesen ismeretlen! Célunk ezzel az írással az, hogy fellebbentsük a fátylat és megismertessük a kizárólag minőségi termékeiről és fantasztikus fogásairól híressé vált csaligyártót, teszthorgászait és terveit. Új kalandra vágysz, a legjobbat akarod? Tarts velünk!!!
Videóval

Prologic pontyozó merítők

Prologic Team 2009-12-13
A horgászat egyik legörömtelibb pillanata a szákolás. A horgász számára legalábbis. A halakat hiába kérdezném, de azért mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy nem tartozhat a kedvenc élményeik közé. Ahhoz, hogy biztosan a miénk legyen a megakasztott, majd sikeresen kifárasztott példány, hogy ne érje több stressz és sérülés, mint amennyi ilyenkor elkerülhetetlen, egy megfelelő merítő szákra lesz szükségünk.
Videóval

Prologic horgok bojlis horgászoknak

Prologic Team 2009-11-30
Az angol szaknyelvben a horgászfelszerelés optimális esetben halhoz legközelebb eső, a hallal kontaktusba kerülő részét nevezik úgy: the business end. Ez a „szúrós vége”. A business, az „üzlet” komoly dolog, a felszerelésnek ez a vége kritikus, hiszen itt dől el minden. Ha ez a vége nem stimmel, mindegy, mi van a zsinór másik végén. Hogy a legbiztosabb legyen az akadás, bemutatjuk a Prologic C sorozatú horgait!
Videóval

Prologic horgásztáska bemutató

Prologic Team 2009-09-14
Szeretném nektek bemutatni, hogy horgászat során milyen praktikusak lehetnek számunkra a megfelelő horgásztáskák és a kisebb szerelékes táskák. Szerencsére a Prologic e téren sem hagyott cserben minket. Survivor néven egy kimagasló minőségű horgásztáska családot dobott a piacra, és ezek a táskák augusztustól elérhetőek Magyarországon is. Nem ugyanaz a helyzet, ha a partra 4-5 csomaggal, a stég és a kocsi közti 2-3 fordulóval tudunk lecuccolni, vagy 2-3 táskában praktikusan elférnek a botok, orsók, szák, etetőanyagok és minden további kellék, amit egy fordulóval minden gond nélkül el tudunk juttatni a kiszemelt horgászhelyre.
Videóval

Partról történő horgászat segédeszközei

Kovács Zoltán 2009-09-07
Sok horgásznak nincs módja vagy lehetősége csónakkal kijelölni, megetetni kedvenc vízén a legjobbnak vélt helyet. Sokszor hangzik el tőlük a kérdés, hogy milyen eszközökre van szükség, amikkel kiválaszthatják a legjobb helyet, amit a partról is meg tudnak majd jelölni, vagy hogyan juttathatják be a kiválasztott helyre könnyedén az általuk legjobbnak vélt etetőanyag kombinációt, legyen szó method gombócokról, szemes terményekről, pelletekről vagy akár bojlikról. Ha szeretnétek megismerkedni a marker, a parittya vagy a dobócső használatával, akkor ismét tartsatok velem, hogy többé senki ne érezze magát hátrányban amiatt, hogy neki kizárólag partról van lehetősége horgászni. Ígérem, ha figyelmesen végigolvassátok a cikket, majd megnézitek a hozzá tartozó kisfilmet, olyan előnyre tesztek szert, melyre már régen szüksége lett volna azoknak, akik eddig még nem találkoztak ezen eszközökkel… A cikk végén pedig szeretnék minden tanulni vágyó pontyhorgászt megkínálni egy rendkívüli lehetőséggel, aminek révén további értékes ötletekhez és praktikákhoz juthatnak.
Videóval

Egyedülálló POLYPHONIC kapásjelző szett a Prologictól

Prologic Team 2009-08-26
Végre kapható Magyarországon is az egyedülállóan sokoldalú Prologic Polyphonic kapásjelző szett. 16 különböző hangjelzés közül választhatunk, a szokásos hangjelzések mellett a természet hangjait, valamint emberi hangot is használhatunk kapásjelzésre. Természetesen széles tartományban állítható a készülék hangereje. A vevőegységen is van néma és rezgő üzemmód a vízpart nyugalmának megőrzése érdekében, így a termék számos lehetőséget ad arra, hogy a kapás jelzése mások zavarása nélkül jusson el hozzánk. A vevőegység tesztelt hatótávolsága 150-200 méter. A következő cikk, illetve videó segítségével szeretnénk bemutatni a Prologic Kapásjelző szettet.

Prologic bojlis botok a Haldorádó kínálatában

Haldorádó Team 2009-07-30
Ha egy horgász jól választ felszerelést, akkor a horgászat minden percét ki tudja élvezni. Egy jól összehangolt bottal és orsóval élmény a dobás, ellenben ha nem a megfelelő eszközöket válogatjuk össze, akkor azok meg tudják keseríteni életünket még a horgászatra szánt kevés idő alatt is. Ebben az írásban bemutatásra kerül 3 olyan bojlis bot, ami közül könnyedén választhatunk a horgászmódszerünknek megfelelőt, legyen az lágyabb bottal megoldható behordásos technika, vagy épp nagy dobósúlyú, erős botot igénylő távoli dobások vagy nehéz terep horgászata. A három új bojlis bot, ami felkerült az áruház kínálatába, a Prologic márka terméke. Ismerjük meg őket közelebbről!
Videóval

Etetőhajók és a tévhitek

Pintér Zoltán 2009-07-10
Sokan sokféleképpen érzik a távolságokat, ezért arra gondoltunk, hogy pontosan lemérjük, mennyi is az annyi. Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon milyen messze horgászunk, mekkora az a távolság, amelyet nagy biztonsággal elérhetünk a partról hagyományos módszerekkel és egy etetőhajó segítségével. Készítettünk egy tesztpályát, melyet pontosan, mérőszalaggal hitelesítettünk. Jelzéseket helyeztünk el 50-100-150 m-re. Vizsgáltuk hajóinkat láthatósági, irányíthatósági, teherbírási és hatótávolsági szempontból is.

DD Bait termékek a Haldorádó kínálatában 1. rész

Haldorádó Team 2009-07-09
Egy bojlis horgásznak legfőbb vágya, hogy minél nagyobb halakat fogjon, minél szebb horgászeredményeket érjen el. Aki régóta foglalkozik a nagytestű halak becserkészésével, már megtanulta, hogy sosem lehet azt mondani, megtalálta a tökéletes csalit, megtalálta azt, ami minden körülmények között működik, amit kivétel nélkül mindig felvesz a hal. Így áruházunk kínálatát sem szabad „megteltként” kezelnünk, hiszen folyamatosan jelennek meg a piacon a legkülönbözőbb termékek, eredményes csalik. Célunk az volt a DD Bait termékpaletta áruházi felvételével, hogy új alternatívát kínáljunk azok számára, akik folyamatosan keresik a felsőkategóriás, de megfizethető árú, ugyanakkor az újabb, olykor meghökkentő ízvilágú csalikat, ezzel is becsapva kedvenc horgászhelyükön a hagyományos ízeket már messzire elkerülő pontyokat, amurokat. Engedjétek hát meg, hogy bemutassuk számotokra a DD Bait csalikat!

Zadravec Carp Baits a Haldorádó Centrumban

Haldorádó Team 2009-02-04
Az oldal rendszeres látogatói már bizonyára megszokták, hogy a Haldorádó horgászportál folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően évről évre újabb termékek jelennek meg oldalunk kínálatában. Ennek ellenére bizonyára sokakban felmerül az a kérdés, hogy miért nem forgalmazunk még több fajta terméket. A válasz igen egyszerű. Kizárólag olyan gyártókkal, beszállítókkal vesszük fel a kapcsolatot, azok termékeit forgalmazzuk, akik képesek a vásárlói igényeket a maximálisan kielégíteni, akiknél a folyamatos és zökkenőmentes termékellátás garantált, biztosítva ezzel a horgászok 100%-os elégedettségét. Áruházunk legfrissebb kínálata a Zadravec Carp Baits termékcsalád. Ismerkedjünk meg közelebbről is a Zadrevec bojlikkal…

Ismerkedjünk meg Misel Zadraveccel

Haldorádó Team 2009-01-31
A 2009. február 6-7-8-án megrendezésre kerülő III. Haldorádó Pontyhorgász Napok rendezvényre meghívott külföldi sztárvendég Misel Zadravec, a nevével fémjelzett Zadravec Carp Baits tulajdonosa. Róla terjedt el az a megtisztelő „szóbeszéd”, hogy Európában ő fogta a legtöbb 20 kilogramm feletti pontyot! Egy biztos, nem hétköznapi ember! A megjelenése, a beszéde, a horgászathoz, halakhoz való viszonya és óriási tapasztalata révén minden szempontból kitűnik a pontyhorgászok közül. Sokan irigylik fantasztikus fogásaiért, rendkívüli rutinjáért és fogós bojlijaiért. De bizonyára ismeritek a mondást: „Csak akkor beszélj, ha kérdeznek, de élj úgy, hogy sokat kérdezzenek!”. Hát bizony Miseltől van mit kérdezni! Aki szeretne tőle tanulni, aki szeretne vele beszélni, annak nem kell mást tennie, mint Kiskunhalasra ellátogatni, hiszen a három jeles napon Ő is tiszteletét teszi nálunk. Ismerkedjünk hát meg közelebbről is Misel Zadreveccel!

Big Carp újdonságok éles bevetésen III. rész - Quick Shots

Fenyvesi Attila 2008-12-07
A Big Carp Baits az idei évben folyamatosan dobja piacra újdonságait. Gondolnak ugyanis az elvetemültebb horgászokra, akik még mindig a tóparton töltik szabadidejük jelentős részét. Legújabb termékük Quick Shots (gyors lövés) névre hallgat, s az első jelek alapján úgy tűnik, méltán válhat a horgászok kedvencévé, hisz rendkívül sokrétű felhasználást tesz lehetővé. Milyen területeken hasznosíthatjuk ezt a kis csodát? Hermesz Zsolt, a cég frontembere és Jakub Janó teszthorgász tapasztalatai választ adnak a kérdésekre.

Big Carp újdonságok éles bevetésen II. rész - Mázli vagy a vérbojli varázsa?

Fenyvesi Attila 2008-09-18
Bizonyára sokan szenvedtek már bojlizáskor attól, hogy egy szürkeharcsa ráfekszik az etetésre, s ezzel távol tartja kedvenceinket, a pontyokat. Ilyen esetekben - ha a kialakított etetéshez ragaszkodunk - általában csak a helyet elfoglaló ragadozó gyors kifogása jelent megoldást. Ehhez komoly segítséget adhatnak a Big Carp Baits két harcsás terméke, a vérbojli és a vérplazma… hogy hogyan? Lássuk!

Big Carp újdonságok éles bevetésen I. rész - A vérbojli

Fenyvesi Attila 2008-06-10
Egy május végi napon meglátogattam Gábor barátomat Dunavarsányban, az egyesületi vizükön. Testvérével horgászott és panaszkodtak, hogy nem tudnak pontyot fogni már órák óta. Beszélgetésünk közben arra figyeltünk fel, hogy egy jókora harcsa forog az etetésen. Remek lehetőség kínálkozott a Big Carp legújabb fejlesztésű termékeinek éles bevetésére! A vérbojlit és a vér liquidet pont az ilyen helyzetek megoldására fejlesztették ki. A termékeket forgalomba hozatalát többéves tesztelés előzte meg. A „hivatalos” információk alapján a teszthorgászok megdöbbentő eredményeket produkáltak mind a ponty, mind a harcsa horgászatánál, ugyanis a csali mindkét halfaj termetes egyedire egyaránt vonzó hatással van! Nem hétköznapi lehetőség kínálkozott hát az új „csodacsali” kipróbálására.

STRATEGY XP’dition táskák

Döme Gábor 2008-01-28
A bojlis horgászati módszer általában több napos elfoglaltságot, ezzel együtt komoly mennyiségű felszerelést igényel. Itt ne csak a szoros értelembe vett horgászfelszerelésre gondoljunk, hanem az élelmiszerre, a ruházatra, az egyéb kényelmi kiegészítőkre. Ezeket egymástól és a környezeti körülményektől is védeni kell, ezért célszerű rendszerezésük. A SPRO cég STRATEGY bojlis programja - botok, orsók, előkezsinórok, ruházat, kiegészítők - sokak számára ismert, de most teljesé tették egy minden igényt kielégítő táskakollekcióval XP’dition néven.

Világrekorder termékek az SBS-től!

Kovács Zoltán 2007-09-14
Az előző cikkemben megígértem, hogy beszámolok annak a csalinak az elkészítési praktikáiról, melynek a világrekord fogást köszönhetjük. Ennek most eleget teszek, de előtte engedjétek meg, hogy bemutassak néhány új terméket a várva várt, nagy titkolózással körülvett speciális folyadék használatának ismertetése előtt…

48 órás Big Carp teszt a várpalotai SII felső tavon

Fenyvesi Attila 2007-08-30
Gábor barátom évek óta sikeresen használja a Big Carp termékcsalád alapanyagait. Az ő eredményeit látva elhatároztam, egy horgászat erejéig mindenképpen bizalmat szavazok a belőlük készült csaliknak. Péntek délután kettő órakor érkeztünk a horgászat helyszínére, a Várpalota határában található Nagybivalyos horgászó rendszerre. A nagy halairól híres SII felső tavon alakítottuk ki táborhelyünket. A bójákat 60, 200, 380 méteren helyeztük el, figyelembe véve a víz adottságait és az előttünk itt próbálkozó sporttársak tapasztalatait.
Videóval

A parittyás technika részletes bemutatása…

Kovács Zoltán
Az előző cikkemben („Aminek az I. helyezést köszönhetjük - apró praktikák és egy újítás…”) ígéretet tettem, hogy részletesen bemutatom azt az újítást, melynek kitűnő helyezésünket nagyrészt köszönhetjük. Ez nem más, mint a parittyás technika alkalmazása. Lényege, hogy nagyobb távolságra is pontosan bejuttathassuk etetőgombócainkat, ezzel téve folyamatossá etetésünket. Bemutatónkat és a mellékelt kisfilmet a Nyíregyházi Verba Tanya Horgásztavon készítettük. A tógazdának, Verba Sándornak külön szeretnénk megköszönni, hogy engedélyezte az etetőgombócok bejuttatását, annak ellenére, hogy ilyenkor nem lehet etetőanyagot használni a tavon. De mielőtt hozzákezdenénk a parittyázáshoz, készítsük el a megfelelő etetőgombócot…

Tavaszi SBS Method mixek és a bevált végszerelék bemutatása

Kovács Zoltán
Szeretnék bemutatni egy alacsony költségvetésű, de annál eredményesebb horgászathoz vezető technikát. Én is, mint sokan mások, etetőkosaras horgászból váltam bojlis horgásszá. De, azóta nagyot változott a horgásztechnikákban a világ. A régi drót etetőkosarat felváltotta a method kosár. A célja szinte ugyanaz, de a lényege, hogy a method mix (= nagy hatékonyságú, kis mennyiségben is fogós kosaras etetőanyag) a vízbe érve néhány perc alatt kioldódik, és azonnal hatni kezd!

Különleges horogcsalik és Dipek az SBS-től!

Kovács Zoltán 2007-04-27
Az SBS rendkívül széles termékpalettájában számos olyan termék van, amely igazi titkos fegyver lehet az eredményes pontyhorgászatban. Szándékosan nem azt írtam, hogy a bojlis horgászatban, mert bizony e termékek zöme remekül használható a mindennapos horgászataink során is, amikor a célhal a ponty. A horgásztechnika lehet akár a nádi úszós horgászat is, bár elsősorban a hagyományos fenekező és feederes nagyhal specialisták figyelmébe ajánlom ezt a cikket.

BLACK LABEL BAITSMegdöbbentő külső - bomba jó belső!!!

Haldorádó Team 2007-03-27
A 29 éves Sebastian Rozwadowsky első blikkre egy metálzenekar frontemberének tűnik, pedig foglalkozását tekintve profi horgász. Miután olyan cégnek dolgozott teszthorgászként, mint a Soko Tackle, az Ultra Carp vagy a EuroBaits, hét éve úgy döntött, saját vállalkozást alapít Black Label Baits néven. Az ízesített bojlis csalikat gyártó cég toronymagasan kitűnik a hasonló profilú vállalkozások közül, elég csak egy pillantást vetni halálfejes logójukra. A megdöbbentő külsejű, extrém megjelenésű termékpaletta több szempontból is eltér a piacon kapható eddig ismert bojlis termékektől… Ne ítélj elsőre!!! Garantáljuk, hogy nem hétköznapi élményben lesz része annak, aki ezt az írást elolvassa!

Finom csalik az óvatos pontyoknak

Haldorádó Team 2007-03-05
A bojlis horgászat rendkívül népszerű lett az utóbbi években Magyarországon (is), és soha nem látott, dinamikus fejlődésnek indult. Szerencsére már hazánkban is minden létező horgászeszköz és csali rendelkezésre áll, amely elengedhetetlen a módszer eredményes műveléséhez. Mindezek ellenére meggyőződésünk, hogy a hazai pontyhorgászok körében kizárólag azok az eszközök, csalik lehetnek hosszú távon is eredményesek és sikeresek, amelyek mögött hiteles, MAGYAR, őszinte és segítőkész (teszt)horgászok vannak. A Haldorádó látogatói előtt most egy új, nem hétköznapi bojlis termékcsalád mutatkozik be. A Tasty Baits („finom csali”) kollekció majdnem egy évtizedes munka után válik mindenki számára elérhetővé. Hogy miként jutott el idáig, milyen termékeket tartalmaz, ki áll a cég mögött? Az írásból minden kiderül!

A BEHO etetőhajók praktikus használata a parti horgászatok során

Ladányi Tamás 2006-08-02
Mivel számos olyan tavon horgászom, ahol nem engedélyezett a csónakhasználat, mostanában felettébb érdekelni kezdett az etetőhajók és a rajtuk található különböző segédeszközök felépítése, használata. Éppen ezért egy szigorúan szakmai jellegű tesztelésre szántam el magam, melynek során komoly vizsgálat alá kerültek a Beho etetőhajók. A próba, a tesztelés meggyőzött arról, hogy az etetőhajók használata nem is olyan bonyolult feladat, alkalmazásuk esetén lényegesen nőhet egy horgászat eredményessége.

Különleges csalizási technikák

Ladányi Tamás 2006-07-14
A minél sikeresebb horgászatok érdekében szinte mindenki próbál valami újat kitalálni, csaliját vonzóbbá tenni. Persze ilyenkor jó, ha tíz esetből egy beválik, és igazán fogós lesz valamilyen új, a megszokottól eltérő csalizási technika. Teljesen újat a mai, technikailag robbanásszerűen fejlődő világban kitalálni szinte lehetetlen. Hallani olyan rosszindulatú megjegyzéseket, hogy egyesek azt hiszik, feltalálták a kereket vagy esetleg a spanyolviaszt. Az ilyen jellegű hangokkal nem kell törődni! Érdemes a már meglévő, sikeres és bevált ötleteket továbbfejleszteni, kissé csiszolni, tökéletesíteni. A bátor kísérletezőt, a széles csalizási repertoárral rendelkező horgászt a siker nem kerüli el, a szép fogások hamarabb a „nyakába szakadnak”, mint azt gondolná!

Újabb SBS termékek az áruházban

Ladányi Tamás 2006-07-07
Az SBS termékek nyugat-európai hódításuk után, úgy néz ki, Magyarországon is véglegesen befutnak, tért nyernek. Manapság már alig látni a vízparton olyan bojlis horgászt, aki ne próbálta volna ki valamelyik SBS terméket. Az SBS termékpaletta rendkívül széles, mindegyik többször bizonyította már a fogósságát, de mégis akad köztük igazi, frekventált termékcsoport. Ez pedig a híres M-es széria. Vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről ezeket a termékeket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket!

SBS termékek a Haldorádón

Ladányi Tamás 2006-06-09
A bojlis horgászok nagy örömére Magyarországon, már szinte minden fajta európai termék kapható, mely nélkülözhetetlen a horgászatok, vagy akár a bojlikészítések során. Ezek közé tartoznak az SBS termékek is, melyek tulajdonképpen két éve tettek szert nagy népszerűségre, köszönhetően a román és szerb csapatok maconkai versenysikereinek. Kettő világrekord versenyeredmény (100 óra alatt több mint 1 tonna ponty, és 100 óra alatt több mint 300 db ponty) azonnal felkeltette a horgászok érdeklődését, megkezdődött egy igazi sikersztori. Manapság már nem hiányozhatnak egyetlen komoly bojlishorgász kelléktárából sem az SBS termékek, éppen ezért időszerű volt, hogy felkerüljenek ezek a csúcsminőségű bojlis termékek a Haldorádó áruházába is.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.